Online fotómagazin

Világ fotósai

Ritzel Zoltán

Portfolió

A fotózással 15 éves koromban ismerkedtem meg, amikor bonyhádi gimnazistaként beiratkoztam a városi fotószakkörbe. Fényképezőgépeim tárháza a Pajtástól és a Szmenától, a Zeniten és a Praktikán keresztül a Minoltáig terjedt.
Fotó: © Ritzel Zoltán - Fényseprű

Kezdetben szerettem a csinos lányokat, osztálytársakat fotózni, de falun eltöltött gyermekkorom emlékei hamar a természet- és a szociofotó felé tereltek. De nem vetettem meg a színház- és koncertfotót sem. Fényképésznek tanultam, majd később, a rendszerváltás évében a megyei napilaphoz kerültem fotóriporternek, de hamarosan tervezőszerkesztő lettem, így a fotózás az elkövetkezendő években kissé a háttérbe szorult. Természetesen a ternészet szeretete ezekben az években sem halványult és mintegy öt évvel ezelőtt az új főszerkesztő „áldásos” negatív kritikája kapcsán talán sértődöttségből, talán bizonyítási vágyból újra küldtem fotóikat pályázatra. És egy környezetvédelmi témájú megmérettetésen elhoztam a fődíjjat, egy 10 megapixeles tükörreflexes gépet. Innen kezdve sokminden megváltozott. Aktívabb lettem, mint valaha. Azóta jónéhány hazai és nemzetközi fotópályázaton értem el erdményt, nyertem díjakat. Jelenleg Canon eos 7d-vel fotózok leginkább szülővárosom, Bonyhád környékén és a Szekszárdi dombság és a Mecsek között elterülű kis tájegységen, a Geresdi dombvidéken.
Fotó: © Ritzel Zoltán - Szolárium

Nincsenek kedvenc témaköreim vagy állataim. Ugyanúgy szeretem a makrót, a tájképet, az emlősöket vagy a madarakat fotózni mint egy pókot vagy szitakötőt, netán csigát. A lényeg, hogy meglássak valami furcsát, egyedit a témában, és már viszket is az ujjam. Kezdetben csak séta, túrázás közben fotóztam (nem szerettem sokáig egy helyben üldögélni), mára már kipróbáltam a lessátras és leskunyhós módszert is, és nem unatkozom akkor sem, ha olykor órákig kell várni a pillanat varázsára. És a koránkelést is (persze módjával) meg lehet szokni.
FotóOktatás fotóiskola