Online fotómagazin

Érdekes helyek

Pillantás Indiára - Raxauli napjaink, 5. rész

Népek-kultúrák-városok

Hogyan is kerültünk Raxaulba?

A Természetfotó Magazin előző számában bemutatott rádzsasztáni fotóstúra befejeztével a csapat nagy része hazatért, én azonban maradtam Indiában, hogy e hatalmas ország egy másik, külföldiek által igen ritkán felkeresett vidékét is megismerhessem. Ehhez a hátteret szülész-nőgyógyász feleségem filantróp hajlamai biztosították. Ő ugyanis a 2010-es évhez hasonlóan 2011-ben is úgy döntött, hogy jól megérdemelt éves szabadságát azzal fogja tölteni, hogy egy észak-indiai kisvárosban, Raxaulban fog dolgozni, önkéntes szülész-nőgyógyászként. 2010-ben még egyedül vállalkozott a kalandra, ezúttal azonban én is vele tartottam. Az út India fővárosában, Delhiben kezdődött, majd onnan 26 órás vonatozással jutottunk el a 950 kilométerre északkeletre fekvő Raxaulba. A Delhi-Raxaul vonatút igazán mesés volt. Már akkor sejtettük, hogy parádés élményben lesz részünk, amikor Delhiben a vasútállomáson közelről végignéztük, ahogyan a vágányra begördülő szerelvényre a lelkes, de helyjeggyel nem rendelkező utastársaink az ablakokon át ugrálnak fel, dobálják be a csomagjaikat, tuszkolják be a család hölgytagjait. Mindezt természetesen izgatott ordítozással kísérve. Aki először feljut a vonatra, annak lesz ülőhelye, és akár több helyet is lefoglalhat; ez volt a hisztérikus tömegjelenetek oka. Az első roham elültével jött el a mi időnk, nekünk ugyanis volt helyjegyünk, így kényelmesen elfoglalhattuk az ülőhelyeinket.
Fotó: © Teravágimov Pál
Kislány a kórházhoz közeli afgán faluban
Harmadosztályon utaztunk, mivel a raxauli járaton nincs más, és csak erre kaptunk jegyet. Itt nincsenek fülkék, csak „blokkok”. Összesen nyolc utasnak van hely egy blokkban, de mi tizenegyen voltunk, meg persze a sok csomag. Csak ültünk összepréselve, mint a heringek, és próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy erre a kalandra vágytunk. Szerencsére azonban este nyolc óra után le lehetett hajtani a középső üléseket, így Emesének és nekem is jutott egyegy fekhely. Így már páholyból figyelhettük, ahogy utastársaink a vacsorájukat fogyasztják. Az útból hátralévő 22-23 óra így már szinte csak egy pillanatnak tűnt.

Bihar állam

Raxaul India Bihar nevű államában található, közvetlenül az indiai-nepáli határon. Bihar India egyik legszegényebb állama, az egy főre eső éves jövedelem mindössze 115 dollár. Az egészségügyi ellátás és az oktatás hiánya a legnagyobb probléma. Az elmúlt tíz évben azonban legalább az oktatás terén komoly fejlődés tapasztalható. Tíz évvel ezelőtt a férfiak között 60, a nők között 33% volt az írástudók aránya, mára ezek a számok 73, illetve 53%-ra emelkedtek, legalábbis a hivatalos statisztikák szerint.
A helyiek főleg különböző szolgáltatásokból, kereskedelemből, illetve jelentős részben a mezőgazdaságból élnek. Amikor a kórházban dolgozó barátainktól érdeklődtünk, hogy ők minek tulajdonítják az állam elmaradottságát, mindenki a hozzá nem értő és rendkívül korrupt helyi kormányzatot nevezte meg a bajok fő okozójának. Ezt alátámasztja a korrupcióval foglalkozó legnagyobb nemzetközi szervezet, a Transparency International 2005-ös jelentése is, mely szerint Bihar India legkorruptabb állama. A szervezet 11 különböző szempont alapján vizsgálta a korrupció mértékét, Bihar állam valamennyi szempont alapján a legkorruptabbnak bizonyult. Mielőtt Emese 2010-ben először ideutazott, több útikönyvben is megnéztük, hogy mit írnak Raxaulról. Amit találtunk, az nem volt túl bíztató: nagyjából úgy lehet összefoglalni, hogy Raxaul egy koszos porfészek, lehetőleg próbáld elkerülni, hogy itt kelljen töltened akár egyetlen éjszakát is. Ha valamilyen fontos okból mégis muszáj lenne itt maradnod, akkor inkább menj át aludni a nepáliindiai határ túloldalán található Birganjba. Persze az útikönyvek hajlamosak a drámai túlzásokra. Azonban sajnos azt kell mondanom, hogy Raxaul esetében a jellemzés meglehetősen pontos.
Fotó: © Teravágimov Pál
Indiai graffiti
A város a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető különösebben vonzónak, azonban az emberek szinte kivétel nélkül rendkívül kedvesek. Nap mint nap jártam a várost és a környező falvakat, és szinte senki nem volt, aki ne barátsággal fogadott volna. Nem hogy nem kérették magukat, amikor megkérdeztem, hogy szabad-e fényképeznem, hanem a legtöbbször kifejezetten kérték, hogy fényképezzem le őket és a család összes többi tagját is.
FotóOktatás fotóiskola